Szakma neve: Divat-, jelmez- és díszlettervező |
Ágazat neve: Kreatív |
Szakma azonosító száma: 5 0212 16 02 |
Képzés időtartama: 2 év (érettségi végzettséggel, kizárólag szakmai vizsgára felkészítő oktatásban) |
5 éves technikumi szakmai oktatás (alapfokú iskolai végzettségre épülő szakmai oktatás) KIFUTÓ KÉPZÉS, 2022/2023-as tanévtől nem indul:
A technikum első két évében a divat-, jelmez- és díszlettervező szakma gyakorlásához szükséges alapokat sajátíthatják el diákjaink. Nagy óraszámban oktatunk szakmai és tervezési alapismereteket, látványtervek és makettek megvalósításához szükséges kreatív módszereket. A 10. évfolyam végén ágazati alapvizsgát kell tenned, amely során egy komplex tervezési és modellezési feladaton keresztül mutathatod be megszerzett tudásodat. Az ezt követő 3 évben (11-13. évfolyam) tanulhatod meg a divat-, jelmez- és díszlettervező szakmához szükséges szakirányú tudást. A tanulmányaidat a 13. évfolyam végén szakmai vizsgával fejezed be. Mindezek mellett az első 4 évfolyamon közismereti oktatásban is részesülsz, aminek köszönhetően a 12. évfolyam végén érettségi vizsgát tehetsz. A technikumi képzésbe járó diákok ösztöndíjban részesülhetnek.
Divat-, jelmez és díszlettervező sajátos képzési szerkezetéből adódóan a képzés második évében (10. évfolyam végén az alapvizsga sikeres letételét követően) az itt tanuló diákoknak szakmairányt kell választaniuk:
- DIVATTERVEZŐ
- JELMEZ- ÉS DÍSZLETTERVEZŐ
Fontos tudnod, hogy a sikertelen ágazati alapvizsga esetén csak évismétléssel folytathatod a tanulmányaidat.
2 éves technikumi szakmai oktatás (érettségi végzettséggel, kizárólag szakmai vizsgára felkészítő szakmai oktatás):
Az érettségi utáni szakmai ágazati oktatás kétéves képzést jelent. A 13. évfolyam első félévében a divat-, jelmez- és díszlettervező szakma gyakorlásához szükséges alapokat sajátíthatják el diákjaink. Nagy óraszámban oktatunk szakmai és tervezési alapismereteket, látványtervek és makettek megvalósításához szükséges kreatív módszereket. Az első félév végén ágazati alapvizsgát kell tenned, amely során egy komplex tervezési és modellezési feladaton keresztül mutathatod be megszerzett tudásodat. Az ezt követő időszakban tanulhatod meg a divat-, jelmez- és díszlettervező szakmához szükséges szakirányú tudást. A tanulmányaidat a 14. évfolyam végén szakmai vizsgával fejezed be.
Divat-, jelmez és díszlettervező sajátos képzési szerkezetéből adódóan az alapvizsga sikeres letételét követően szakmairányt kell választanod:
- DIVATTERVEZŐ (nappali és nem nappali munkarend)
- JELMEZ- ÉS DÍSZLETTERVEZŐ (csak nem nappali, korábban esti munkarend)
Fontos tudnod, hogy a sikertelen ágazati alapvizsga esetén csak évismétléssel folytathatod a tanulmányaidat.
Rövid szakismertető
- DIVATTERVEZŐ SZAKMAIRÁNY:
A divattervező szakember vizuális műveltsége, fejlett forma- és színérzéke, rajzi- festészeti-, művészet- és öltözködéstörténeti tudása birtokában divattervező iparművész irányításával öltözködési- és divattanácsadói feladatokat lát el, előtérbe helyezve a megrendelő elvárásait, adottságait, alkati tulajdonságait, életkorát, egyéniségét és öltözködési stílusát. Figyelembe veszi az aktuális divatirányzatokat, funkcionális és esztétikai szempontokat, valamint a gazdaságossági tényezőket. Divatbemutatókon asszisztensként tevékenykedik és szakmai feladatokat lát el a tervező iránymutatásával, a tervek ismeretében a kivitelező műhelyek szakembereivel együttműködve. Öltözékkiegészítőket tervez, kollekciót állít össze, részt vesz modellügynökségek, divatlapok, üzletek, kiállítási enteriőrök kialakításában.
SECRET GARDEN // TITKOS KERT FASHION SHOW 2022.
Horváth Vivien portfólió
Hollik Lea portfólió
Kocsmár Gabriella portfólió
Szabó Zsófia portfólió
Kollár Patrícia vizsgadokumentáció
Horváth Vivien – vizsgadokumentáció
- JELMEZ- ÉS DÍSZLETTERVEZŐ SZAKMAIRÁNY:
A jelmez –és díszlettervező szakember olyan kreatív tudással és vizuális műveltséggel rendelkezik, aki elképzeléseit szabadkézi karakter vázlatokban, jelmez- vagy díszlettervek formájában készíti el plasztikus módon, vagy számítógépes programmal. Koncepció vázlatot, maketteket, műszaki dokumentációt szerkeszt és a jelmez-vagy díszlettervek pontos ismeretében részt vesz azok kivitelezési munkáiban. A tervezőművész irányításával forrásanyagot, információt. kellékanyagot gyűjt, vizuálisan prezentálja az általa végig vitt folyamatterveket és kollektív munka aktív résztvevőjeként besegít a jelmez – és díszlet stúdiókban, szakmai műhelyekben végzett projekt tevékenységek folyamataiba. Színházi, vagy filmes munkája során együttműködik a közvetlen stábbal, segíti azt magas szakmai tudásával.
JELMEZ- ÉS DÍSZLETTERVEZŐ SZAKIRÁNY – VÁLOGATOTT MUNKÁINK
Mátyás Flóra – VIZSGADOKUMENTÁCIÓ – Molnár Ferenc: Liliom (2019)
Kulcsár Nóra – VIZSGADOKUMENTÁCIÓ – Mozart: A Varázsfuvola (2019)
Szentgyörgyi Klári – VIZSGADOKUMENTÁCIÓ – Mozart: A Varázsfuvola (2019)
Kocsmár Gabriella vizsgadokumentáció – Shakespeare: A vihar (2022)
Szabó Zsófia vizsgadokumentáció – Csehov: A cseresznyéskert (2022)
Roob Viki vizsgadokumentáció – Vörösmarty: Csongor és Tünde (2022)
Staudt Laura vizsgadokumentáció – Shakespeare: A vihar (2022)
Figyeld rendszeresen a honlapunkat! Minden egyéb tudnivaló az iskola honlapján olvasható. Az esetleges változásokat is itt fogjuk közreadni!
Felvehető létszám:
- 2 éves technikumi szakmai oktatás:
- nappali képzésre (divattervező szakirány) 15 fő (tanulói jogviszonyban)
- nem nappali képzésre (divattervező szakirány) 15 fő (tanulói jogviszonyban)
- nem nappali képzésre (jelmez- és díszlettervező szakirány) 14 fő (felnőttképzési jogviszonyban)
A képzés megkezdésének feltételei:
- 2 éves technikumi szakmai oktatás (nappali és nem nappali képzéseinken is): érettségi vizsga, és a nem nappali munkarend esetén foglalkozásegészségügyi alkalmassági vizsgálat
Oktatási napok:
- 2 éves technikumi szakmai oktatás:
- nappali képzés: hétfőtől-péntekig 8:00-17:00
- nem nappali képzés: kedd, csütörtök 17:00-20:00 szombat 9:00-17:00
Tanulás során felmerülő költségek:
- 2 éves technikumi szakmai oktatás: nappali és nem nappali munkarendben is 30 000 Ft/2 év regisztrációs díj, nappali munkarendben 24 éves korig, míg nem nappali munkarendben korhatár nélkül tudjuk fogadni az első és második szakképesítésüket szerző jelentkezőket.
Első és második szakképesítés: nappali és nem nappali munkarenben ingyenesen megszerezhető. Szakképesítésnek nevezzük a szakmai jegyzékben szereplő, az iskolai rendszerű szakképzésben megszerzett első és második államilag elismert szakképesítést, amely munkakör betöltésére, foglalkozás, tevékenység gyakorlására képesít.
Amennyiben már rendelkezik a fentiekben részletezett iskolarendszerben szerzett kettő szakképesítéssel, úgy nappali munkarendben 225.000 Ft/tanév, nem nappali munkarendben pedig 120.000 Ft/tanév képzési költséget kell befizetnie. A befizetéseket egy összegben beiratkozáskor kérjük rendezni – az esetleges részletfizetési lehetőségekről kérjük, érdeklődjön iskolánkban.
Juttatások:
- 2 éves technikumi szakmai oktatás:
- juttatások nappali munkarendben: tanulmányi ösztöndíj (csak a szakmával még nem rendelkezők számára), diákigazolvány, családi pótlék – jogszabályi feltételek alapján csak nappali munkarendben, internethasználat. Részvételi lehetőség az iskolai szakkörök életében. A szakmai vizsga sikeres letétele után a magyar mellett idegen nyelvű Europass bizonyítvány kiegészítő igényelhető.
- A szakmai vizsga sikeres letétele után számukra is a magyar mellett idegen nyelvű Europass bizonyítvány kiegészítő igényelhető.
Külföldi állampolgárok:
- 2 éves technikumi szakmai oktatás (nappali és nem nappali munkarendben is):
- Magyarországon az első és további szakképesítésért tanuló nagykorú, nem tanköteles külföldi állampolgárok költségtérítés ellenében tudnak iskolánkban tanulni (vonatkozó jogszabály: 2011.évi CXC. tv. 92.§ (7). bekezdés). Külföldi állampolgároknak az eredeti érettségi bizonyítványhoz csatolniuk kell a bizonyítvány magyar nyelvű hiteles fordítását is.
Jelentkezési határidő:
- 2 éves technikumi szakmai oktatás (nappali és nem nappali tagozaton is): 2023. június 15.
Képzés kezdete:
- 2 éves technikumi szakmai oktatás:
- nappali munkarendben: 2023. szeptember 1.
- nem nappali munkarendben: 2023. szeptember 2.