Osonó Színházműhely a Forraiban

A Forraiban járt a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely Ahogyan a víz tükrözi az arcot… című előadása, amelyet a társulat 3 kontinens 24 országának majd 200 településén mutatott be, s amely már két nemzetközi díjat is nyert. Az előadást két nappal később a Katona József Színházban hatszázadik alkalommal játszotta az Osonó – az ünnepi hangulatot pedig már mi is érezhettük.

Így élték meg a látottakat 9-10. osztályos diákjaink:

„Ehhez fogható színdarabot az ember nem lát mindennap. A negatív, mély témája ellenére (például: miért alakulnak ki szakadékok a szülők és gyermekek kapcsolataiban?) bennem csupa káprázatot és csodálatot hagyott.”

„Nagyon tetszett és megérintett, hiszen személyes tapasztalatom is van némely témával kapcsolatban, ami előkerült benne. Nagyon érdekesen dolgozták fel a problémákat és nagyon örülök, hogy láthattam. Kicsit arra ösztönöz, hogy bátrabban merjek beszélni róla, hiszen tényleg nem vagyok egyedül.”

„Eléggé felkavaró darab volt számomra, tele önfelismeréssel – annyifeléképpen és annyi helyzetben ismertem benne magamra, a környezetemre vagy a mai világra. Az abszurd képek, mint a tégla ringatása vagy a banánturmixot készítő tudósok, annyira természetesnek tűntek, hogy egy percig sem kérdőjeleztem meg, amit láttam: a valóságot. Egyszerre éreztem örömöt, aggodalmat és mély szomorúságot az előadás közben; tele volt a fejem kérdésekkel és gondolatokkal.”

„Én az előadáson el is sírtam magamat… Olyan dolgokkal késztetett szembesülnöm, amiket szeretek inkább magamban tartani és nem törődni velük – talán, hogy ne fájjanak. Azt hittem, ez jól is van így, de az előadás által kiváltott érzelmeim hatására ez megkérdőjeleződött bennem. Biztosan rendben van ez így? Fájdalmas sebeket is feltépett az előadás, de most úgy érzem, néha muszáj hagyni, hogy fájjon – a jóllét érdekében.”

“Nagyon tetszett, hogy minimalista eszközöket használtak!”

„A végéről picit hiányoltam a tapsrendet, lehet, hogy csak megszokásból, mert ilyenkor ezzel vezeti le a néző a felgyülemlett feszültséget…”

„Volt, akit az érdekes, kiszámíthatatlan humor fogott meg, míg mást az előadás után egész nap nem hagyta nyugodni a színdarab mélysége által kiváltott érzet. Én személy szerint inkább e felé hajlottam volna – ha nem maradok a beszélgetésre. Felszabadító volt megosztani a véleményemet a látottakról.”

„Elgondolkodtató, hogy bemutatnak egy előadást és az az emberekben sok-sok különböző jelentéssel, üzenettel jelenik meg. Jó volt hallgatni, hogy kinek milyen véleménye van, és megnyugodtam ezalatt az idő alatt. Ez a beszélgetés úgy hatott rám, mint általában a taps az előadások végén, ami pedig ennél a darabnál elmaradt.”

„Számomra szinte hihetetlen volt, hogy a színészek nagy része tizenegyedikes diákokból állt, és koruk ellenére is hihetetlen átélessel játszottak. Drámásként csak felnézni tudok rájuk!”

„Utána elmenni a tanári tüntetésre?… Ez segített feldolgozni mindent, mert ott visszalendültem abba, hogy még mindig van remény az emberiségben és bármennyire is rossz a helyzet, mi, emberek összetartunk a jobb ügy érdekében.”